Jelenlegi hely
1996. október 23
A tenger mélyén háborgó vulkán,
miből a felszín már semmit se lát,
olyan vagy nekem, örökké dulván
szívem pihenni vágyó ritmusát.
Elvettétek tőlem ötvenhatot,
a vágyat, lelkesedést, a tiszta
eszmét, szolidaritást, hajlamot
a halált is vállalni az ima,
a siránkozás helyett. Csak egyszer
égnének újra pírtól az arcok,
akaratok tűzén összenézve.
Csak egyszer látnám a pénz hatalmát
utcák gyűjtőládáiba hullva,
segítség kincsének szelídülve.
Csak egyszer rajongna önzetlen szó
a szabadság csobogó forrásaként.
Lengne zászló nyűgétől megfosztva,
s történne mit sokmilliós többség akar.
Csak egyszer! Láttatni az igazság
agyrendjét, sallagtalan érvet,
kiforgatatlan eszmét.
Csak egyszer adná a sors!
Beteljesülne miért a vér
a földdel elvegyült…
és ne látnám most a szovjet után
más hatalmak kegyét siránkozók
igázó arcát, lopott pénzt számolók
ölni kész reményét s az oly sután
hallgatók hadát, kire a kor így hatott!
Elvettétek tőlem ötvenhatot.