Jelenlegi hely
Dal éjszaka, Rólatok
Az élet nektára visszacsorog már telt ajkamon,
elpilled a meleg,
árnyékba ül a fény,
csettintve jönnek a képek a zajban,
homorú hasával tarlós az ég.
Bent éltek a vas acélosodásában,
az atomok molekulává rendezésében,
a tengerszírt hullámvisszaverésében.
Veletek közös a kiérlelt tűz,
a bizonytalanból lett biztos előre:
Ti, a gyöngyszem versek,
a lombikba párolt rózsanedv,
és megfestett álmok halhatatlan jövői, Ti...
Veletek lopom a tüzet
a dzsungel partizánhalálában.
Eleső fiúnk méhrángásaitokban jajdúl.
Nem meghalni szültetek
az esztelenség üzletkötéseiben.
Felemelni akartok,
hogy felemelhesselek túláradásomban,
felemelhesselek iszonyatomban,
s a hétköznap iramában.
Tudom, anyám egy van, de mind anyámmá váltok.
Egy asszonyt szeretek,
de egy ölelésben mind elpilledtek,
mind a fiamat akarjátok,
mind a testvéreimmé sorakoztok.
Engem büntettek megcsalásaitokban,
és engem öleltek csalásaitokban.
Hol van hát anyám sápadt arca
anyám éneke
anyám keze a kimosott száraz, fehér
anyám örök pótolhatatlanom?
És szerelmeim,
az el nem szeretettek
az eljátszottak
a velem eljátszatók.
Nagy hűségemben ölellek és csallak
mindannyiotokat.
A vágy centrumát sűrítitek.
Hívatva és hívatlanul
köt meg a magzat, s csak bennetek,
s a zárt világú folyamat minden nedvéből
tisztultan válik ki húsotokból a hús,
a féltés, az adás visszavonhatatlanul.
Nagy útjából tér meg a kör.
A mindent kibírók szép arcán
barázdát húz a gond.
Ereitekben a szatyrok súlya lüktet,
és kék patakok hálózzák lábaitok.
Ha fáradt karotok a gépre roskad,
nyújtom kezem
és kékjén a kéknek kímért időben
a zajkohóban selymek végtelenje.
Egy nagyestéjit venni
a béretek még kevés.
Álmotok selyme, teltcombú lányok,
kemény szavaitokban gyűrődik,
s a hajszolt éjszaka melletekben keményszik.
Szeretem hívó szavatok,
szeretem ostornyí csípésetek
szövők, Ti gépek gépei.
Az élet nektára visszacsorog már telt ajkamon,
elpilled a meleg,
árnyékba ül a fény,
csettintve jönnek a képek a zajban,
homorú hasával tarlós az ég.