Engedd

Redők feszülő árkában megbújva
féltem, vonszolom fáradó
testem utolsó melegét,
hol bíztató fények elhagyott
árnyai ötvöznek kelepcét.

Hívó tekintetű tájak
feszülnek ujjaimból szabadulni
vásznak fehér rengetegébe.
Színek szerelme orgiát eszel,
az ecset behódol, simogat, kering,
átlényegül a szem kényeztetésére.

Volt és látom a volt felejthetetlen
elemeit. Velem reinkarnált
testekben a vágy burjánzó
milliószerűségét, kívánkozását.
Redők feszülő árkában megbújva
csillog a múlt, a volt, a tegnap
űzött érzéki érintés-centruma,
a nemző ösztönből kihámozott
művelt gyönyörű szeretkezés önzése,
s a feloldozott feszültség tunyasága,
az újratöltődés szüneteiben..

Redők feszülő árkába szelidült
vágyak kísértései őriznek.
A velem készült titkosírás kódjait
a lemondás lélekharangja
rejtegeti féltékenyen.
Ima lettél,
a kötődés utolsó láncszeme.
Engedd, hogy lenge szárnyakon
egy váratlan percben
a harangok elvigyenek.