Jelenlegi hely
Jó lenne; tudnék! Kisírnám neved,
kitárva búm, gyógyítanám magam.
Nem, nem szabad! E korral nem lehet;
szégyen az, a könnynek hatalma van.
Aszkéta arc és összezárt fogak,
homlokon ránc, rá remegő kezek.
Külső jelek, láthatók; osztogat
a kor, rám pakol ezer sebhelyet.
De belül, takartan kígyó oson:
marásai tépik tüdőm, szívem.
Műszer pásztázhat lázas hőfokon,
gyógyszer, gyógymód örök hiteltelen.
Biztató szó, megértés érdeme
lenne a mosoly gyöngyszeme.
Jó lenne; tudnék! Kisírnám neved,
a könnyt az öröm pörgetné soká...
A jókedv egész lényedből ered,
a hallgatásom peregne szóvá.
Önfeledten kacagva telne el
pillanat, év, nappal és éjszaka,
hol a megértés visszhangja felel;
bátorítás s bizalom maga.
A könny beérő összetétele
a hangulat gazdag szintézise.
Ragyogva ködösít; érzem, vele
a boldogságnak is lehet színe:
áttetsző, szívből érző szeretet,
mely könnyel telten rád nevet.
Jó lenne, egyszer, még egyszer sötét
zugban, elszántan kisírnám magam;
évek tornyosult, rejtett ösztönét
feltépni, folyjon érként parttalan,
s mire kidobná vad hullámait,
kimosná a kövült fájdalmakat;
rögzült dacot, sértést; akit s amit
nem bántottam, de bántott, és szavak,
tettek súlyát, egyszeregyük sorát,
egynyári rémálom kínzó nyűgét,
álmatlan éjszakás szívdobogást...
Menjetek s maradjon meg a hűség!
A nevetés könnye puha, meleg,
mert vele közétek megyek.