Késik a tavasz

A gyűrkőző tél a megszeppent tavaszt
várni kényszeríti. Felriadt nyúl inal,
veszéjt sejt elhagyva a barna gazt.

Bennem a csenevész remény is kihal,
bár szőlőként nyesem frissíteni,
hogy kerüljön kazalnyi baj,

de akaratlan kényszerrel lesi
agyam, testem mi kezdi ki.

                xxx

Erszényes akarat melegében
trükkös álomembriók vajúdnak,
tompítják az üzenetek rivalizálását.
Vergődve kilincselek meggyőző szóért,
ámokfutó biztatásért,
de nem kell irgalom szánalma.
Valahol a megbékélés
már tort ült kegyvesztettségemen.
Rendszerezte a múltam eszményeit,
s az ugaron maradt jövőt
feláldozza a serkentő új vetésnek.

               xxx

Késik a tavasz. A rátarti tél
csökönyös, mint dacos gyerek.
Meggyötört tél-képét még gyűri a szél,

de utolsó borostáin merek
már aláfestést kezdeni:
zöld csírát. Hóvirág eretnekek

bátor kiállása meri
hirdetni, tavasz lesz, kikeleti.