Jelenlegi hely
Kövekként
Kövekként lerakom fájdalmaim.
Minden órmótlan darabot kitelít
fantáziám gyermeki szelídülése.
Kert lesz, ház és mókus, kincseit
szelidítő királylány a szegényekhez érve,
és hinni fogom az átváltoztatásokat.
Kövekként kirakom fájdalmaim.
Mennyi törésvonal, zúzódás átka,
késélű csúcsív borzolja karikásra.
Idegsejtjeim késő árka
nem méltó az elcsorgató kihívásra,
elfogadom a múltam tagadhatatlanul.
Kövekként szétszórom fájdalmaim.
Ki érti majd Heisenberg tiszteletét,
és Mészáros tér-idő-tartomány végét,
ahol nem lesz kérdés a nemlét,
mert elmúlik a pillanat, s értékét
nem becsüli ember, mert nem lesz senki?
Kövekként gúlázom fájdalmaim.
Fájjon kétszer a rám vetődött kő, hagyom,
legyen kéznél, ha védekezni nem tudok,
és nem adódik több alkalom
bevallani: viszonylagos minden, mi kijutott...
Csodálom a tűrők kinszenvedéseit.