Majd mesélj

Fáradt vagyok, már szív a föld.
Erőm pazarlom, kertem forgatom;
a gaz ezernyi fortélyt kieszel,
s megelőz. Irtom, nem veszik el,
bújik, kibújik minden hajnalon.

Fáradt vagyok, már szív a föld.
Haszonnövényt s virágot ültetek,
de átfonja eredő gyökerét,
s sudárnak tetsző erős termetét
megroppantják a gombás tünetek.

Fáradt vagyok, már szív a föld.
Lefejti testem erőkészletét,
napra-nap közelít hozzám a hant;
súlyos. Véget ér a földi kaland,
mielőtt betölti ígéretét.

Futkos a kerti asztalon
egy légy, a lepke még egyet köröz,
de virágot, - lehullott - már nem talál,
Elakad, itt bolyong, arcodra száll
a nyugalom; s mosolyod itt időz.

Hosszú volt a nap, alkonyul.
Hinti az ősz is a leheletét.
A csend sátrat borít, van fekhelyem,
mit megosztanék. Párnád rendezgetem.
Majd mesélj, nyugtat, őriz a beszéd.