Jelenlegi hely
Nekem egy volt, egy van...
Hasít a derekam, a fájdalom
küszöbéből egy lépcsőt letör.
Hasogat, a mész lerakódva mar.
Orvos szerint a halálig gyötör.
Nem várom és nem törődök vele,
önkényesen zúdul mindenkire.
Őrült fájdalom vége, ki saját
testére tör: mivé lesz hős-hite?
Élsz, s hogy élsz a legnagyobb drága kincs.
Reinkarnáció, túlvilág! Kié?
Egyetlen lehetőség, életed
hogy formálod, gyűröd emberivé.
Megszólnak, lenéznek és rámsütik,
zavart, mert sértem mások érdekét.
A mások érdeke igaz-e, vagy
kabzsi hazugság? Nem leszek cseléd!
Az igazság, érdem, dicsvágy heve
menetbe taszít; kérődsz hasztalan.
Kit tömeg éljenez, ő a hívő,
vagy aki tesz-vesz másért hangtalan?!
Nekem egy volt, egy van, ez a Hazám:
kardélről mindig talpra állt magyar.
Üvölthet, sírhat, ki mellvédre szán,
e föld örök, s szent lesz, ha eltakar.