Reggel

   Reggel

Felkászálódott a dombra a Nap.
Fénye a völgyben ránk csorog.
A felperzselt éj könnye
a fákon elmúlást ragyog.

Csaholva tátott szádján
az álmos szövödében,
a bordának simulva
átpöccen a vetélő,
rezgő suhanással inal a fonal.
Kiárad, gerjed a zaj,
elnyelve végképp a szövödét.

Látom arcodon a mosdatlan reggelt,
táskás csend a szemed alatt,
de szűkülő pupillád nevetésén
a műselyem fénye feszeng,
s megszüli egy nap kitartását.