Sírok

Kemény vagy lágy könnye ha hull! -
Más rutinból virágot visz,
emléke dokkján kifakul,
s a memória már komisz.

Ott kókadt kereszt, ledől,
körötte tort halmoz a gyom.
Ki teste porlad? Sírhalom,
mit örökre elnyel a föld.

Őt tudom ki volt: tervezett!
Nap mint nap, ha tán arra jársz,
szemedbe épületet
tükröz, de nem ő, csak a ház.

Érdemek bújnak valahol,
ha őrzi ősi iratát
egy rejtett sor, s lesz aki lát
a múltban elnyelt alakot.

Ti is, kik tudom voltatok;
név és vér, ösztön, szerelem,
hogy folytatva él ki halott,
míg emlék szorong velem.

Másként látom a temetőt.
Sírváros, most épp pihenni
tért, ki nem gyűjt már több erőt,
s vár, vár, újként ki követi.