Jelenlegi hely
Lassan megyek el,
ahogy a gólya köröz a táj fölött.
Minden kép rögzüljön a visszaútig,
de vissza nem jövök.
Lassan készülődök,
mint a fecske, mikor a dróton újra
végiggondol minden emléket,
de visszafelé nem lesz útja.
Fáj a válás veszte, edzem magam.
Megfontol a távol, mit rejt a jövő...
Már csak ősz lesz és tél,
s beterít leplével az örök éj.
A feledés sziklába zár,
s az a tavasz,
az a tavasz
már nem talál.
Készülök.
A múltat emlékké szövöm.
Ékkövek színét, csillogását
gyűjtöm küszöbödön.
A ragyogást az akaratom
tömjénezte, éljen veled!
Akit hittem, őt szerettem,
s az őszinteségből ered.
A legszebb fájdalmat viszem.
A legfájóbb szépség nekem
szegezi tüskés érveit
s tüzet gyújt testemen.
Lassan készülök, fojtogat
a legtöbb, mi oly kevés;
az igaz megmérettetés.
Nincs vád, visszamutogatás,
álmomban nyújtasz még kezet,
képként lesz folytatás
az elvetélt igyekezet.
Elmegyek.
Avarként megyek;
fakultan, aszott színtelen.
Ne halld meg, ne lásd meg, ha
szeretett lényedre látatlan
néha ráfeledkezek.