Ez

Ez Ermenonville.
A bokron átszűrődő fénymoszatok
lustasága a terítőn produkál táncoló alakot.
Itt Ember és polgár leszek!
rendezetlen színek virággyűrűjében,
Lombkoronák bizsergést injekcióznak
bőröm alá, szétterjed testem kényszerében.
E spontán rend kiközösítene,
de makacs vagyok, agyam
visszapumpálja kamaszszabadságomat,
lázad bennem az érthetőség kérdőjele.
Szétestem a csendben, rangsorolom
a hangok alapörömét a suttogásban,
kifekszem a szemem látványára,
s mint a gébics a bogarat, felszúrom
felkiáltójelemre a kétségeket.
Majd később elfogyasztom s átjárva
testem méregrendszerén, a vér
szívembe löki az érett józanságot.

Ez Barbizon.
Átrostálják impresszionisták lázai
a pontosság másolható örökségét.
Szemük hártyáján ösztönösségük fellegei
átszűrik a messzeség kontúrjait,
s az agy őrlőmalmában a rég guberált
képzeteket kiterítik a mezők illanásaira.
A fák szélvágtatására ügetést tompítanak,
a tér apró foltjait a távolság megszemélyesíti,
és mozgásba szabadul a rögzített képzelet.
Nem izmok, karok, mellek alkotnak testet;
színpászmák látomásszerűen gyönyörítik
a vágy telhetetlenségétől szabadult formákat.

Ez kert.
Leültem a nap méregfogát ideg-kezelni,
rendezett környezetem gyógypadjára.
Lezárt szemem előtt körbeülnek
beszélgetésre álmaim széplelkei.
Lepattantak a könyvespolc árkaiból
eszmeboncolásra fiatalosan,
s mint reggeli harmat a föld párájából
vízcseppeket göngyölít a fűre,
rápakolták a szintvalló versek,
és színszabadító festmények
őszinteségét a gondolataimra,
mellé az érés gyöngyfüzéreit
hagyatéknak szánták.
a formák csodáihoz.