Levetem

Levetem gyász szülte ingem,
pulóvert, kabátot,sálat.
Lelkem gyásza nem kívánhat
végtelent s örök sírhelyt,
hol elemészt a bánat.

Ahogy képzellek nézhetem,
mint fák rügyét a holdvilág,
de napfény emészti életem,
éget a fény s a színvilág
minden percben magányt terem.

Két én verseng; a tegnapi
s a jövőt meghatározó.
Testben élek, egy itt lakó
féllábon élő valaki,
egy érted némán hallgató.

Kifáradt zajok majd este
körülülik a heverőt.
Mesébe kezdek, idézem őt
álomba feledkezve.
Így tesznek mind az elmenők?!