Családi versek

   90 éves lenne anyám

Álmomban kitörlődött az arcod,
de tested képe sűrűn látogat.
Hallom a hangod
idő-rostálta tisztasággal.
Látom a kezed
szelet kenyérrel üdvözülve.
Lépted csosszanó váza reszket
betegágyamnál,
és hozod vézna szegénységgel
az erőlevest.
Nem babusgatsz hízelgő szóval.
Kimosta ujjaidból
a föld a becéző idegeket.

  Kenyér

Kiszáradt cseléd-mellét
kenyérhéj nedvére cserélte
anyám.
Lázadt a gyomrom, a cserét
nem állta, s visszalökte rám.

Vézna kamasz korom
fakír kiképzőm lettél búvó
kenyér.
Kötél, kéve, kepe, tarló
együtt véste, ízed mit ér.

Nagy égés volt a testem,
de játszani apám nem küldött
haza.
Tűrtem. Az estét megülte
a cséplőgép pora, zaja,
   S a remény:
    lesz kenyér.

   Ha létemből...

Anyám a patak csobpgása,
Anyám a tűz lángja, piros,
Anyám a hamu-tömjén, illatos.

Anyám a kövek zöld mohája,
Anyám béke, ha kék az ég,
Anyám madár, a vándor messzeség.

Anyám a holdfény elfogyása,
én árnyék a testből, örök,
Amíg létemből el nem költözök.

    A kezdő szót...

        (Nővérem halálára.)

A kezdő szót keresem. Életed
méltó kifejezőjét, ékszerét
a tettek letisztult értelmének:
a lezáró pont örök végzetét.

A verssor kezdő hangját keresem,
de a porló némaság vesz körül:
elakadt mozdulat, hanyatlott kéz.
Szememben fojtó könnyár tömörül.

Keresek még egy jelet, egy picit,
mindegy mekkora, életjel legyen
Kapaszkodó inda, töretlen hit
kelepcéje, ámító gyötrelem.

Nincs több hang, válasz.  A csend mérvadó...
Bezárult a szív, belehalt a szó.

Szálljatok madarak !

A kertkaputól visszanézek
az átszűrt évek rostáin át látom
anyám int fáradt mozdulattal.
Csuklóján madarak szárnylebbenéséből
írt jelek zarándoklata
a féltés irgalma
a hívás várás gyötrelme.

A lassuló csukló áramlása
elsodor mindent a messzeségbe.
 

Szálljatok égi madarak
tiétek a visszaérkezés vigasza.

Családi ház

Családi házra vágytam, hol apám
anyám, családom s egykor unokám
békét lel együtt, s konyhám asztalán
a csevegő lét paroláz korán

reggeltől késő estbe feledkezve.
Kint a kertben burgonya, paprika
s minden konyhakellék duzzad szerte,
és ritka virágok ezernyi szirma.

Családi házra vágytam, mely enyém,
honnan nem űzhet ki bérbeadó.
A munkát, sorrendet megszabom én
és elvégzem is, ahogy való.

Teljesült, országgá kiáltanám,
hangom lefojtja mégis a magány.

* *

A szél fut

A szél fut a fák kottajegyein.
Halk zöld dallammal s nesz-irammal
arcon simít, mintha e hanggal
álomba ringatná bölcs perceim.

Csak a szél motoz és végtapogat.
Örül hogy élek!? Tovább suhan.
Veréb, rigó és cinke hangokat
hoz még… Elhal, csendben egyet szusszan.

Leng a fűszál, az orgona illat.
Tejesfű magja vitorlázva száll.
Vörösbegy reppen: egy pillanat,
el tovább! váratlan, hogy itt talál.

Minden jön, megy, kereng oda-vissza.
Pista, hamu tested a szél felitta.

Ha élnél

Hegyeket zúztam félre, feneketlen
sírok ásott menedékét hazug
ideológiákkal betemettem
s házat építettem fölé, lakhatót.
Tőled a hívő hitet kértem anyám,
bizalom gerincét, megbízhatót…

Térdem reszket sírod fagyos haván
becsapott célod itt vacog velem.
A gazdag fricskát nyom, a szegény
meghúzódik, talajtalan. Ha élnél
utolsó kenyered felosztanád
s ájultan zuhannál újra az utca-
kőre munkából hazajövet!?

Apám álmai

Álmát úri hintó keresztezte;
büszke két pej délceg hajtója volt.
Zökkent a kocsi, s hogy ébredt erre,
töményen érett trágyát szagolt.

Szántó-vető cseléd legény, bakon
ülve vagy eke mögött mire várt?
Sorsa, mint annyi őse, szabadon
a nagy világban szerte járt.

Amerika szülte: South Bethlehem.
Graz nevelte gyermekből férfivé.
A magyart együtt tanulta velem.

Házra, földre vágyott, de semmivé
váltak álmai. Örökségnek hagyta,
hogy csontjait magyar föld takarja.

Tegnap…

Tegnap az úton rám villantál,
fejkendőd rándult fénylő arc körül.
Nem lehetsz Te tudtam, mégis bezárt
a hit, látni akart itt legbelül…
itt mélyen, hol tovább viszem
transzformált életem ős sejtjeit,
mit nem szennyez hazugság, mi tiszta, szent,
csak értelmesebb s éltem emberibb.